Weboldalunk cookie-kat használ, hogy a biztonságos böngészés biztosítása mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az “Értem” gomb megnyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. Az Adatvédelmi nyilatkozatban találsz további tudnivalókat a sütikről.

Nagy Franciska

BEMUTATKOZÁS

Nagy Franciska vagyok, a Nemzeti Ifjúsági Tanács nemzetközi kapcsolatokért és fenntarthatóságért felelős elnökségi tagja.

2016-ban az érettségit követően a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdtem meg alapszakos tanulmányaimat Nemzetközi Tanulmányok szakon, majd 2019. szeptemberében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Tanulmányok mesterszakos hallgatójává avanzsáltam. A Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiumában fél éven keresztül nyílt események szervezéséért feleltem, jelenleg a Nemzetközi és Európai Szakkollégium munkáját is hasonló területen segítem. 2018. decemberében kapcsolódtam be a Nemzeti Ifjúsági Tanács munkájába, az akkor induló Nemzetközi Kapcsolatok Munkacsoport „alapító” tagja lettem. 2019 szeptemberében lehetőséget kaptam, hogy az uniós ifjúsági stratégia hazai megvalósulásáért felelős Ifjúsági Párbeszéd Nemzeti Munkacsoport NIT-es képviselőjeként támogathassam a csoport munkáját.

A Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesületnek köszönhetően a Good Governance in Sport Erasmus+ projektbe és a No hate kampányba is becsatlakozhattam. Az Egyesület delegáltjaként 2019 decemberében a Küldöttgyűlés bizalmat szavazott nekem, elnökségi tag lettem.

A NIT egy motiváló, változásra sarkalló belső teret és egyben támogató hátteret jelent számomra, ahol a csapatösszetartásnak, gyakori egyeztetéseknek, gördülékeny kommunikációnak köszönhetően nagy változások véghezvitelére, elérésére vagyunk hivatottak. Hiszem, hogy bennünk rejlik a változtatás lehetősége, amit az ifjúságpolitikában kívánunk elérni.

KAPCSOLAT
franciska.nagy@ifjusagitanacs.hu