Mindenki számára fontos, hogy a fiatalok megtanuljanak beleszólni a róluk szóló döntésekbe, a jövőben pedig aktívan részt vegyenek az őket érintő közösségi ügyek megoldásában. Ezért szerveztük meg immár tizenegyedik alkalommal a Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Napot.

A Parlamenti Ifjúsági Napon részt vevő 300 diák a nap során hazai és európai uniós parlamenti képviselőkkel beszélgethet, csapatot alkotva gondolkodhat a társaival közösen egy műhelyfoglalkozás keretében, bejárhatja az Országházat és megismerkedhet az EU ifjúsági lehetőségeivel, az Erasmus+ programmal és az Európai Szolidaritási Testülettel. A program fókuszában 2023-ban az ifjúság európai éve, és annak öt fő célkitűzése állt.

A Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Napot tavaly tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Tempus Közalapítvány, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, közös szervezésben.

Ez is érdekelhet

Aktív fiatalok kutatás

Az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport egy már 2009 óta működő ifjúságkutató munkaközösség felfrissítésével jött létre 2011 tavaszán. Céljuk,…

PRIME

A „Promoting and Improving Existing Methods of Youth Participation” (röviden: PRIME) projekt célkitűzése az iskolai keretek közötti és…