Weboldalunk cookie-kat használ, hogy a biztonságos böngészés biztosítása mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az “Értem” gomb megnyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. Az Adatvédelmi nyilatkozatban találsz további tudnivalókat a sütikről.

Siófokon tartotta IV. Szabadegyetemét a Nemzeti Ifjúsági Tanács

A Nemzeti Ifjúsági Tanács 2019-es Szabadegyetemének Siófok adott otthont június 20. és 23. között. A hétvége témája az önismeret, karrierépítés, önmegvalósítás volt. A tréningek mellett szabadidős programokon vehettek részt a fiatalok.
Share on facebook
Facebook
Share on email
E-mail
Share on twitter
Twitter

 

A rendezvény célja az volt, hogy a tagszervezeteinkben tevékenykedő, valamint az ifjúsági szektorhoz és szervezetekhez korábban nem kötődő fiatalokat egyaránt megszólítsuk egy szórakoztató nyári program keretei között.

Örömünkre szolgált, hogy a jó néhány régi ismerős mellett rengeteg új lelkes, fiatal arcot is köszönthettünk a rendezvényen. 

A négy nap során kiscsoportos tréningeken, előadásokon, csapatépítő és szabadidős programokon vehettek részt a fiatalok.

 

A hétvége során a résztvevőknek lehetőségük volt saját maguk és mások megismerésére a nem- formális nevelés eszközeit alkalmazó facilitált programokon keresztül. Ennek megfelelően az előadásokat és workshopokat az egyéni élethelyzetek legfontosabb kérdései köré szerveztük, melyek a következők:

A középiskola elvégzését követően el kell döntenünk, hogy kilépjünk-e a munkavilágába vagy folytassák tanulmányainkat egy magasabb szinten? Milyen egyetemen melyik szakon tanuljunk tovább, vagy milyen szakmát válasszunk magunknak? Kezdjenünk-e vállalkozásba vagy másnál vállaljunk munkát? Milyen területen indítsák el a vállalkozásukat vagy mikor váltsanak munkahelyet? Mikor alapítsanak családot? Mikor költözzenek el otthonról?

Az első délután Mohay Gergely. az EMMI Ifjúságszakmai Osztályvezetőjének megnyitójával indult, aki a pályaválasztás nehézségeiről osztotta meg gondolatait és beszámolt arról, hogy a kormány hogyan támogatja a fiatalokat szakmai előmenetelük folyamán. A megnyitó után a fiatalok egy csapatépítő foglalkozáson vehettek részt, amit a MINI Ifjúsági Szolgálat szervezett szervezett. 

 

A pénteki napon kezdődtek a szakmai térningek. A résztvevők az előzetes regisztráció során választhattak, hogy a négy meghirdetett szekció közül melyikben szeretnének részt venni.

Az Önismeret szekcióban a résztvevők megismerkedhettek a Z generáció munkaerőpiaci magatartásával és azzal, hogy munka szocializációjuk hogyan tért el náluk idősebb társaiktól. 

Enyedi Imre tréner szerint, a munkaerőpiacon való sikeres boldoguláshoz elengedhetetlen a helyes önkép, az önértékelés és az önmenedzselés. Az önismeret mellett a konfliktus kezelés és a problémák eredőjének megértése szintén a sikeres kulcsa lehet.  A műhelymunka során végzett feladatok és a Thomas- Killmann teszt segített megismerni a résztvevőknek a magukban rejlő potenciált és értékeket.

A pályaorientációs foglalkozáson Baumstark Bea olyan kérdéseket is feszegetett mint: 
Mi leszek, ha nagy leszek? Továbbtanulás, munka, család, együtt, külön-külön, egymást kiegészítve? Hogyan csináljam, ki segít eligazodni a lehetőségek tengerében? Azonban ezek a kérdések szerinte csupán elenyésző hányadát adják azoknak, amelyek mindannyiunkban felmerülnek önálló életünk első lépéseinek megtervezése közben. Ezért a résztvevők tréningje során górcső alá vették a múlt, jelen, jövő döntéseit, a második napon pedig az egyénre szabható ideális életpályát alkották meg.  

Csomai Noémi Kilépés a munkaerőpiacra néven tartott kurzusa a sikeres álláskeresés lépéseivel ismertette meg az ide jelentkezőket. A képzés során a résztvevők megnézhették magukat a HR szakma szemüvegén keresztül és betekintést kaptak a háttérben működő folyamatokról is. Kiderült, hogy a megfelelő munkahely megtalálásához nem elegendő a szerencse, nekünk is tennünk kell a cél érdekében. 

Aki az Egy saját ötlet megvalósítása szekciót választotta, azt Gémesi Zsolt kalauzolta el a Start up-ok világába. A képzés során a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokkal, eszközökkel, fogalmakkal ismerkedtek meg a résztvevők, amelyeket irányított műhelymunka keretében gyakorolnak és készségszintre fejlesztenek.

A tréningek mellett Életút beszélgetésekkel egészült ki a szakmai program. Ezen beszélgetések során a résztvevők 2 vállalkozó fiatal beszámolóját hallgathatták meg saját élettörténetükről. Megtudhattuk, hogy Kapitány Cintia milyen úton ment végig mire megalapította saját vállalkozását Cintike verses ajándékai néven és milyen világrekord kísérletre készül a közeljövőben.

 

Mellette Szüts Bálint, a Skillversium alapítója mesélte el, hogy tanulmányai alatt miért döntött úgy hogy létrehoz egy online tanuló felületet diáktársai segítésére és ez mivé nőtte ki magát. 

 

A délutáni időszakban a sportolásé és a Balaton parté volt a szerep. Laza szabadidős programokat kínálva igyekeztünk teret adni az ismerkedésnek. 

Szombat este közös tábortűzzel és sütögetéssel zártuk az eseményt és búcsúztunk el egymástól. 

Amikor jelentkeztem a NIT Szabadegyetemre nem gondoltam volna, hogy ennyi barátra és kedves emberre lelek. A tudás, amiket a tréningek alatt kaptunk, nagyon sokat hozzásegített a jövőképem megalkotásához és megvalósításához. Az élmények, amikkel ott gazdagodtam leírhatatlanok, így szívből ajánlom mindenkinek, hogy tapasztalja meg, amit Én is ez alatt a pár nap alatt. Nekem ez volt az első ilyen alkalom, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó!

Tihanyi Dóri

Nekem nagyon tetszett a NIT Szabadegyetem. Meglepődtem, mert nem ezt vártam, amikor jelentkeztem, valami teljesen másra számítottam. Rengeteg új embert ismertem meg, ami szerintem az egyik legnagyobb pozitívum volt a számomra.

Pásztor Sándor

Mindenki nagyon nyitott és közvetlen volt az első pillanattól kezdve. Az önismereti szekción vettem részt, ami nagyon hasznos ismereteket adott. Habár kevesen választottuk ezt a szekciót, az így kialakult családias légkör csak pozitívumként jelent meg a csoportmunkák alatt. Számomra az is pozitív volt, hogy a képzések mellett lehetőséget kaptunk, hogy kiélvezhessük a jó időt.

Agárdi László Lehel

Ha tetszett, miért ne osztanád meg?

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter

Hozzászólok...