„Lépj fel!” – az ifjúság megyei szintű informális csoportosulásainak megerősítése
Egyéb

„Lépj fel!” – az ifjúság megyei szintű informális csoportosulásainak megerősítése

Az Erasmus + program keretei között megvalósuló országos programsorozatunk célja volt, hogy olyan ifjúsági köröket hozzunk létre megyei szinteken, amelyek előmozdítják a fiatalok társadalmi aktivitását és erősítik a fiatalok és döntéshozók közötti párbeszédet. A megye fejlődéséhez aktívan hozzájárul, ha a fiatalok teret kapnak a véleményük és meglátásaik megosztására. Az ifjúság kreativitása olyan eszköz, amely határok és korlátok nélkül segíti a döntéshozók munkáját. A „Lépj fel!” programsorozat Ifjúsági Napjai során fiatalok átfogó képet kaphattak a megyei ifjúsági szereplőkről, intézményekről, rendszerekről, a véleményük becsatornázásának elősegítésére problématérképeket készíthettünk velük közösen, beszélgetéseket szerveztünk őket érintő témákban, valamint workshopokat és képzéseket valósítottunk meg. A „Lépj…
Bővebben
A fiatalok közéleti aktivitása a tehetséggondozáson keresztül teljesedhet ki igazán
Egyéb

A fiatalok közéleti aktivitása a tehetséggondozáson keresztül teljesedhet ki igazán

"A fiatalok esetében sajnos alacsony a társadalmi kezdeményezésekhez való kapcsolódás és jellemzi őket a közéleti passzivitás. Erre megoldást jelenthet, ha fokozatosan látunk hozzá a fiatalok szemléletének formálásához, akár egy tehetséggondozó programon keresztül." – mondta el a közéleti mentorprogram kapcsán Hegedüs Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke. A leendő kiválasztottak négy alkalommal képzéseken és szemléletformáló előadásokon vesznek részt. Mintaprojekteket hoznak létre közösen, amelyek egy – egy a fiatalokat érintő kérdésre, problémára kínálnak megoldást. Szervezett látóutakon pedig vállalati és civil szereplőkhöz, valamint állami intézményekbe látogatnak majd el. A mentorprogram februárban egy több napos tréninggel kezdődik, ahol a résztvevők megismerhetik egymást és a…
Bővebben