Európai Ifjúsági Fórum (Youth Fórum)

 

Az Európai Ifjúsági Fórumot (EIF) Nemzeti Ifjúsági Tanácsok és nemzetközi ifjúsági civilszervezetek alapították 1996-ban, hogy képviselje a fiatalok érdekeit egész Európában. Ez a szervezet képviseli az ifjúsági szervezeteket az Európai Unióban, az Európa Tanácsban és az ENSZ-ben.

Az EIF legfontosabb céljai, hogy konzultációs testületként működjön minden releváns nemzetközi szervezet felé ifjúsági témákban, hogy ösztönözze az ifjúságpolitikák fejlesztését a kormányzati és intézményi szinten, hogy befolyásolja a nemzetközi intézmények ifjúsághoz kapcsolódó intézkedéseikben. Kiemelten fontos még a fiatalok és ifjúsági szervezetek társadalomban, döntéshozatalban való részvételének ösztönzése, valamint a kölcsönös megértés és esélyegyenlőség elősegítése Európában. Az Európai Ifjúsági Fórum legfontosabb döntéshozatali szerve a Közgyűlés, ami kétévente ülésezik. Ekkor választják meg az elnökséget és a főtitkárt is. A főtitkár a főállású dolgozókat foglalkoztatja és az irodát vezeti. A Végrehajtó Bizottság általában évi kétszer jön össze, az elnökség az itt hozott döntéseket dolgozza ki, valósítja meg. A Nemzeti Ifjúsági Tanácsoknak mindenkor ugyanannyi szavazata van összesen, mint a nemzetközi civilszervezeteknek, de egy-egy döntésnél mindkét pillérben el kell érni egy minimum támogatói arányt.

Tagságot Nemzeti Ifjúsági Tanácsok (National Youth Council – NYC) és Nemzetközi Nem Kormányzati Ifjúsági Szervezetek (International Youth NGOs – IYNGOs) kaphatnak. A teljes jogú tagság megszerzése érdekében 2 éven keresztül kell tagjelöltként a tagság feltételeinek megfelelni. Ezek a következők:

  • Európai Ifjúsági Fórum céljainak elismerése és munkájában való aktív részvétel,
  • nem-kormányzati és non-profit szervezet
  • demokratikus célok és struktúra, az Emberi Jogok Európai Konvenciójának elfogadása,
  • Európai Ifjúsági Fórum alapszabályának elfogadása,
  • adott ország törvényeinek megfelelően bejegyzett szervezet,
  • fiatalokkal való közvetlen munka, fiatalok által felügyelt döntéshozó szerv,
  • döntéshozatalban minden külső szervtől független.

 

Egy országból csupán egyetlen egységes ifjúsági ernyőszervezet lehet az EIF tagja. A kétéves megfigyelő jogú státusz után válhat az adott NIT teljes jogú taggá. A tagdíj befizetése (ami országonként eltérő, de nem egyszer meghaladja az évi 4000 eurót) a szavazás előfeltétele. Az EIF nem szól bele az adott ország ifjúsági tanácsának kialakításába, de a tagság feltétele a demokratikus és autonóm szervezet, az ifjúság részvétele a döntéshozatalban, az európai értékek képviselete és az egységesség.

 

További információk:

https://www.youthforum.org/

https://www.facebook.com/EuropeanYouthForum

 

 

Szólj bele!

 

Az Ifjúsági Párbeszéd az Európai Unió kiemelt ifjúsági projektje. Célja, hogy párbeszéd jöjjön létre az ifjúságot érintő kérdésekben a döntéshozók és fiatalok között európai és tagországi szinten. Az Ifjúsági Párbeszéd folyamathoz országonként egy-egy nemzeti munkacsoport kapcsolódik a fiatalok, ifjúsági (civil) szervezetek delegáltjai, ifjúságkutatók és döntéshozók részvételével.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács egyik legrégebb óta meglévő és sikeresen működő Európai Uniós finanszírozású projektje. Egy-egy párbeszéd ciklus 18 hónapig tart- minden ciklusban az elnökségi trió határozza meg a következő témákat. Magyarország a következő 18 hónapos ciklusban lesz, Spanyolország és Belgiummal közösen. 2024 elején mi adunk otthont az ifjúsági konferenciának.

Évente kétszer rendeznek ifjúsági konferenciát, ahol az elnökségi trióból a következő ország van soron. Minden országban/tagállamban nemzeti munkacsoportok felelnek a szervezésért; e csoportok folytatják le a konzultációkat és hajtják végre a tevékenységeket, amelyekben fiatalok, ifjúsági szervezetek és politikai döntéshozók vehetnek részt. A fiatalok nemzeti találkozókon és nemzetközi szemináriumokon vehetnek részt, ahol a gondolataikat megoszthatják a más tagállamból jövő fiatalokkal.

Milyen lépései vannak a projektnek itthon?

  • Ifjúságkutatások – Minden ciklus során egy reprezentatív online kutatást végzünk el, az adott időszak témái kapcsán a 14 és 29 éves korosztály körében.
  • Fókuszcsoportos beszélgetések – A témák kapcsán regionális szinteken valósítunk meg fókuszcsoportos beszélgetéseket.
  • Országos konferenciák – Minden év őszén egy országos (a ciklus közepén félidős, a végén záró) konferenciát valósítunk meg döntéshozók, szakemberek és fiatalok részvételével
  • Régiós konferenciák – Tavasszal és ősszel is régiós szinteken is feldolgozzuk az adott témákat, egyasztalhoz ültetve a fiatalokat és a döntéshozókat.
  • Fesztivál kitelepülések – A nyár során részt veszünk a legnagyobb hazai fesztiválok civil terein, ahol interaktív programokkal, beszélgetésekkel és kérdőívekkel igyekszünk begyűjteni a fiatalok véleményét.
  • Ifjúsági küldöttek – Azok a fiatalok (2 fő) akik a projekt során az Ifjúsági Konferenciákon képviselik hazánkat.
  • Régiós nagykövetek – Minden régióban egy-egy fiatal segíti nagykövetként a projekt megvalósulását, az ifjúsági párbeszéd módszertanának népszerűsítését.

További információk:

https://ifjusagitanacs.hu/projekt/szolj-bele/

 

 

BICC konferenciák és szemináriumok: BeNeLux-Islands-Central-Cooperation

 

Az EU ifjúsági programjaiban rejlő lehetőségeket feltáró tematikus ülések. Megvitatják a fiatalok a gondolataikat, kapcsolatot építenek a különböző tagállamból jövőkkel.

 

Ez is érdekelhet
Olvass el

NIT Sajtómegjelenések – NIT10 Roll-up kiállítás

Megjelenés időpontja Sajtóorgánum Cím Link 2011.06.06. os.mti.hu Nemzeti Ifjúsági Tanács helyzetjelentés http://os.mti.hu/hirek/68803/nemzeti_ifjusagi_tanacs_helyzetjelentes 2012.06.21. os.mti.hu A Jobbik IT elkötelezett…