Tuba Adrián a Nemzeti Ifjúsági Tanács határon túli partnerségekért felelős elnökségi tagjaként a kárpátaljai magyaroknak szervez mentálhigiéné témájú konferenciát és jótékonysági estet, hogy segítsen összehozni azokat a fiatalokat, akik a háború miatt évek óta nem láthatták otthonukat. Erről, valamint a NIT-es hátteréről és terveiről is kérdeztük őt.
Mesélj magadról, mit tudhatunk rólad?
Kárpátalján születtem, egy Barkaszó nevű településen, ami meghatározta, hogy mivel szeretnék foglalkozni és azt is, hogy milyen emberré váltam. Mindig fontos volt a magyarságom, megtanultam a kárpátaljai közegben kisebbségként többségben érezni magam. Középiskolai tanulmányaimat a Nagyberegi Református Líceumban végeztem, majd Budapestre kerültem és folytattam a tanulmányaimat. Több ifjúsági és civil szervezetben is tevékenykedtem, például a Fúzió Hallgatói Közösségben, a Rákóczi Szövetségben és a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesületben. Az ELTE Márton Áron Szakkollégium diákbizottságának elnöke voltam. Számomra mindig két terület volt kiemelten fontos: az ifjúságpolitika és a külhoni magyarság helyzete, a nemzetpolitika.
Honnan ismered a NIT-et és mi a szereped most a szervezetben?
Sok hasonló közösségnél tevékenykedtem korábban, így a NIT is hamar bekerült a látókörömbe, és végül elnökségi tagként lettem a csapat tagja. Célom, hogy minél több határon túli fiatal megismerje a NIT-et és tájékozódjon a programjairól. Tavaly például közel ötven külhoni magyar fiatal érkezett a Magyar Ifjúsági Konferenciával közösen szervezett Szabadegyetemre. A mentálhigiénés konferencia mellett másik projekttervem a “Túlról túlra” program, amelyben kisebb csoportok látogatnak majd el határon túli településekre részt vesznek kulturális-, közösségi- és szakmai programokon, a csavar ebben az, hogy a felvidéki fiatal Erdélybe látogat, az erdélyi pedig Felvidékre. Nekem nagy szerencsém volt, hogy 18 éves koromra mindegyik határon túli területen jártam és testközelből láthattam azt, hogy mások is járnak abban a cipőben amiben én, ezért tartom fontosnak, hogy a határon túli fiatalok ne csak az Anyaországot, hanem a határon túli régiókat is megismerjék.


Hogy látod Magyarországon élő kárpátaljai fiatalok helyzetét? Milyen lehetőségeik vannak a közösségi élmények megélésére?
Az otthon maradt kárpátaljaiak száma becslések szerint jelenleg 70-80 ezer fő körül jár, az elvándoroltak nagy része már nemcsak Magyarországon, hanem Európa más részein is él. A háború kezdetekor kétféle ember volt: azok, akik már előtte is Magyarországon éltek munkavégzés, család vagy tanulmányok miatt, és azok, akik a háború következtében jöttek ide. Én az előbbi csoportba tartozom. Korábban is igyekeztünk összefogni az itteni közösséget, például a kollégiumban vagy a Határtalanul különböző eseményeivel, esetleg önszervező módon. A fiatalokat emellett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete is támogatja különböző program által. Emellett több más hazai és magyarországi szervezet is aktívan dolgozik a kárpátaljaiak helyzetén, mint például a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, a Momemtum Doctorandus vagy a Kárpátaljai Szövetség és számos más szervezet, ezeket most azért emeltem ki, mert ők is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a mentálhigiénés konferencia megvalósuljon. A közösségi programok, mint kvízestek, beszélgetések és jótékonysági gálaestek segítenek a kapcsolatok megőrzésében.
Mesélsz a Kárpátaljai Mentálhigiénés Konferencia és Jótékonysági est hátteréről? Honnan jött az ötlet?
2018 óta élek Budapesten, közel hét éve, és a háború, valamint a Covid miatt négy évig nem láttam az otthonomat. Lelkileg és mentálisan megviselt, hiányzik minden, ami a közösségem része volt. Az én döntésem volt, hogy Magyarországra jövök, de sosem gondoltam, hogy nem fogok tudni hazamenni, hogy nem látogathatom meg a szeretteimet. Bár itt vannak a barátaim és a családom (akik Németországban élnek), mégis az otthoni közeg az, amit igazán hiányolok.
Vannak olyanok is, akik nem úgy döntöttek, mint én, hanem otthon kezdték el a tanulmányaikat, felépítettek egy életet: családot, karriert vagy éppen vállalkozást. A háború hatására viszont sokan hátrahagyták mindezt. A konferencia célja, hogy egy kicsit vissza tudjunk adni ezeknek az embereknek, hogy lehetőségük legyen megosztani a problémáikat, és ki tudjuk beszélni magunkból a bennünk lévő érzéseket. Fontos, hogy ne tartsuk magunkban az ehhez kapcsolódó gondolatainkat, mert csak így dolgozhatjuk fel ezt a fajta traumát.

Milyen programok várhatóak majd a rendezvényen?
A február 21-22-i konferencia a háború harmadik évfordulója alkalmából kerül megrendezésre. A rendezvényen neves előadók és trénerek, kerekasztal-beszélgetések, workshopok, valamint jótékonysági koncert és gálaest is várja az érdeklődőket. Lesz kerekasztal-beszélgetés a jótékonykodás fontosságáról, de a traumakezelés és beilleszkedés témakörét is boncolgatni fogjuk. Délután pedig kiscsoportos workshopos foglalkozások lesznek, többek között a reziliencia, mentális egészség hosszútávú megőrzése, vagy a bizonytalanság és elszigeteltség témáiban. Emellett szeretnénk segíteni az otthoni közösségnek is. Azt tűztük ki célul, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat által működtetett Kárpátaljai Szeretetkonyhákat támogatjuk, aminek a havi fenntartása közel kilenc millió forintba kerül. A szeretetkonyhák működése létfontosságú egy-egy közösségben, hiszen vannak olyan idős vagy beteg emberek akik már nem feltétlenül képesek ételt készíteni maguknak, ezért a közösség összefogásának köszönhetően kapnak nap mint nap ételt az asztalra.
Mi az az üzenet, amit szívesen átadnál a fiataloknak?
Egy dolgot nagyon megtanultam, mindig tartozni kell egy közösséghez, ami lehet a családunk, a baráti társaságunk, egy-egy szervezet vagy akár a munkahelyünk. Szerintem az a fontos hogy hasonló gondolkodású emberekkel vegyük körbe magunkat. A NIT is egy ilyen csapat, jó itt lenni. Minden fiatalnak azt javaslom, hogy igyekezzenek olyan társaságokat kialakítani, amelyek a mindennapi életük részévé válnak, mert nemcsak életre szóló barátságokra, hanem szakmai tapasztalatra, életrenevelésre és számtalan élményre tehetnek szert ezáltal.