Az Erasmus + program keretei között megvalósuló országos programsorozatunk célja volt, hogy olyan ifjúsági köröket hozzunk létre megyei szinteken, amelyek előmozdítják a fiatalok társadalmi aktivitását és erősítik a fiatalok és döntéshozók közötti párbeszédet. A megye fejlődéséhez aktívan hozzájárul, ha a fiatalok teret kapnak a véleményük és meglátásaik megosztására. Az ifjúság kreativitása olyan eszköz, amely határok és korlátok nélkül segíti a döntéshozók munkáját. A „Lépj fel!” programsorozat Ifjúsági Napjai során fiatalok átfogó képet kaphattak a megyei ifjúsági szereplőkről, intézményekről, rendszerekről, a véleményük becsatornázásának elősegítésére problématérképeket készíthettünk velük közösen, beszélgetéseket szerveztünk őket érintő témákban, valamint workshopokat és képzéseket valósítottunk meg.

A „Lépj fel!” Zárókonferencia alkalmával szeretnénk összegezni a közel egy év szakmai munkáját, és a projektben résztvevőkkel közösen áttekinteni az elért eredményeket, bemutatva mindazokat a létrehozott szakmai anyagokat, amelyek a projekt során keletkeztek. Kiemelten az ajánlásokat, illetve a fiatalok által készített problématérképeket, az érdekképviseleti tevékenységkehez kötődő meglátásaikat.

Időpont:      2020. február 21. (péntek)

Helyszín:      Budapesti Európai Ifjúsági Központ

                   1024 Budapest, Zivatar utca 1-3.

REGISZTRÁCIÓS LINK:

 

PROGRAMTERV:

09:30 – 10:00 REGISZTRÁCIÓ

10:00 – 10:10 MEGNYITÓ
                            HEGEDÜS ZOLTÁN
                            Elnök, Nemzeti Ifjúsági Tanács

10.10 – 10.40      KÖSZÖNTŐ                        
                            MÁTÉ GERGELY
                            Csoportvezető (Erasmus+ Ifjúsági csoport), Tempus Közalapítvány

10.40 – 11.10   PROJEKT SZAKMAI BEMUTATÁSA
                           

11:10 – 11:30    KÁVÉSZÜNET

11.30 – 12.00      SZAKMAI, MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK BEMUTATÁSA
                            DJOGNI JOEL SÉGNON
                            Alelnök, Nemzeti Ifjúsági Tanács

12.00 – 13.00       SZAKMAI, MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK IMPLEMENTÁLÁSA (Felkérés alatt)
                            MODERÁTOR: HEGEDÜS ZOLTÁN, Nemzeti Ifjúsági Tanács
                            KEREKASZTAL RÉSZTVEVŐK:
                           
MOHAY GERGELY, Emberi Erőforrások Minisztériuma
                            SZITA KÁROLY, Megyei Jogú Városok Szövetsége
                            MÉSZÁROS ATTILA, Székesfehérvár MJV Önkormányzata
                           
AMENT BALÁZS, Erzsébet Ifjúsági Alap
                            GULYÁS BARNABÁS, Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság

13.00 – 14.00        EBÉD

14.00 – 16.00      „RÉGIÓ CAFÉ”
                           
MODERÁTOROK: LÉPJ FEL PROGRAMSOROZAT SZERVEZŐI

16.00 – 16.20       KÁVÉSZÜNET

16.20– 17.45       „RÉGIÓ CAFÉ” ÖSSZEFOGLALÓI
                           
MODERÁTOROK: LÉPJ FEL PROGRAMSOROZAT SZERVEZŐI

16.45-17.00         ZÁRÁS
                            HEGEDÜS ZOLTÁN
                            Elnök, Nemzeti Ifjúsági Tanács

Ez is érdekelhet
Olvass el

Félidőben a PRIME projekt!

A PRIME („Promoting and Improving Existing Methods of Youth Participation” 2022-1-HU01-KA220-YOU-000089532) projekt második személyes találkozóját tartották Kolozsváron január…