A fiatalok közéleti aktivitása a tehetséggondozáson keresztül teljesedhet ki igazán
Egyéb

A fiatalok közéleti aktivitása a tehetséggondozáson keresztül teljesedhet ki igazán

"A fiatalok esetében sajnos alacsony a társadalmi kezdeményezésekhez való kapcsolódás és jellemzi őket a közéleti passzivitás. Erre megoldást jelenthet, ha fokozatosan látunk hozzá a fiatalok szemléletének formálásához, akár egy tehetséggondozó programon keresztül." – mondta el a közéleti mentorprogram kapcsán Hegedüs Zoltán, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke. A leendő kiválasztottak négy alkalommal képzéseken és szemléletformáló előadásokon vesznek részt. Mintaprojekteket hoznak létre közösen, amelyek egy – egy a fiatalokat érintő kérdésre, problémára kínálnak megoldást. Szervezett látóutakon pedig vállalati és civil szereplőkhöz, valamint állami intézményekbe látogatnak majd el. A mentorprogram februárban egy több napos tréninggel kezdődik, ahol a résztvevők megismerhetik egymást és a…
Bővebben