2024. szeptember 7. és 11. között Budapest volt az EU Ifjúsági Konferencia házigazdája, amelyet Magyarország uniós soros elnöksége alatt rendeztek meg. Ez az esemény különleges jelentőséggel bírt Magyarország számára, hiszen tízévente egyszer kerül sor ilyen volumenű rendezvényre az országban, és most a jubileumi, 10. ciklus zárókonferenciáját is ünnepelték.
A konferencián 30 országból közel 250 résztvevő vett részt, köztük fiatalok, döntéshozók és ifjúsági szervezetek képviselői. A rendezvény központi témája a vidéki, korlátozott lehetőségekkel rendelkező fiatalok életminőségének javítása volt. A résztvevők közösen dolgoztak ki stratégiákat a nem formális oktatás, a tehetséggondozás és a vidéki képzési lehetőségek fejlesztésére.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács több tagja is kiemelt szerepet vállalt a konferencián. Kovács Péter, a NIT elnöke nyitó- és záróbeszédet mondott, amelyekben az európai értékek, az összekapcsolt Európa és a befogadó társadalmak fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a NIT elkötelezett a fiatalok esélyegyenlőségének biztosításában. „A Nemzeti Ifjúsági Tanácsnál elkötelezettek vagyunk olyan társadalmak építésében, ahol minden fiatalnak – függetlenül attól, hogy honnan jön, milyen körülmények között él – egyenlő esélyei és lehetőségei vannak. Ez különösen igaz a hátrányos helyzetű fiatalokra, mint például a vidéki és roma ifjúság, akik kiemelt figyelmet és támogatást érdemelnek.” A beszédben szóba került az Erasmus-ügy is, amelynek lezárását kezdeményező magyar javaslatra az Európai Bizottság 2023. novembere óta nem reagált. „Mi, mai európai fiatalok, az Unió előnyeit természetesnek vesszük, de emlékeznünk kell arra, hogy ezek a jogok nem maguktól értetődőek. A Schengeni Térség és az Erasmus+ Programok hidakat építenek az országok között, és egy közös európai identitást erősítenek. A Nemzeti Ifjúsági Tanács ezek fenntartása érdekében több ezer fiatal aláírását gyűjtötte össze annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatási intézmények ne legyenek kizárva az Erasmus+ programból. Az Erasmus+ nem válhat politikai játszmák eszközévé, és a hallgatók nem lehetnek politikai csatározások áldozatai.” – emelte ki a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke a rendezvény megnyitóján.
A konferencián Simon Péter és Kovács Domokos alelnökként képviselték a NIT-et, Darvas Dóri és Csomor Boldizsár pedig Magyarországot képviselték az EU ifjúsági delegáltjaként. Gosztom Enikő nemzeti facilitátorként, Brimo Widad pedig senior ENSZ ifjúsági küldöttként vett részt a programon.
Az ifjúsági fórumon a szakmai munkacsoportok különböző ügyekkel foglalkoztak, többek között a munkavállalási lehetőségekkel, létfontosságú infrastruktúrák fejlesztésével, mentális és fizikai egészséggel, valamint a demográfiai és energetikai kihívásokkal – mindezt a vidéki fiatalok szempontjából megközelítve. A NIT elnökségi tagja, Sövegjártó Virág a „Formal and Non-formal Education, Talent Development, and Training Opportunities in Rural Areas” munkacsoport harvesterjeként támogatta a párbeszédet a szakértők és döntéshozók között. Gaján Réka, a NIT EU-és nemzetközi munkatársa az „Editing Team” tagjaként a munkacsoportok eredményeit formálta szakmai dokumentumokká, valamint részt vett a konferencia informális programjainak szervezésében és a @youthconf Instagram oldal tartalmainak előállításában. A csoportok facilitátorainak és harvestereinek munkáját a NIT a Fiatalokért Nonprofit Kft. is koordinálta, támogatta.
A konferencia résztvevőinek egy csoportja szeptember 11-én Kecskemétre látogatott, ahol megismerhették a nemrég megnyílt KÖZÖS. irodát, az Egyetemi Önkéntes Pont projektet, valamint a Neumann János Egyetemen történetét és épületét. Az Európai Unió Ifjúsági Főigazgatók találkozója keretében szervezett tanulmányi látogatás lehetőséget adott a NIT számára, hogy bemutassa ifjúsági munkáját és tevékenységeit.
Az ifjúsági fórum keretében a NIT nemcsak a szakmai programok lebonyolításában vett részt, hanem a résztvevők kikapcsolódását is támogatta. Vasárnap este a “city hunting” programon a vendégek kreatív feladatok megoldásával fedezhették fel Budapest nevezetességeit, miközben kötetlen formában ismerkedhettek egymással.
A budapesti konferencia egyedülálló lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők a fiatalok életminőségének javítására dolgozzanak ki javaslatokat, miközben szakmai és személyes szempontból is maradandó élményt nyújtott. Köszönjük, hogy társszervezőként és szakmai munkatársként is csatlakozhattunk az ifjúsági fórumhoz!
A Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség a rendezvény végén az alábbi sajtóközleményt adta ki: „A Nemzeti Ifjúsági Tanács sürgeti az előrelépést az Erasmus-ügy megoldása érdekében.”
A sajtóközlemény elérhető itt.