Sikeres, együttműködésekkel és konferenciákkal teli időszakot tudhat maga mögött a NIT Európai Uniós és nemzetközi munkatársa, Gaján Réka. Réka az Uniós fórumokon az ifjúságügyet érintő döntésekhez kapcsolódóan osztotta meg visszajelzését, valamint képviselte a hazai fiatalság érdekeit és a NIT álláspontját.

Május 13-án, Brüsszelben került megrendezésre a “Youth Breakfast”, ahol a miniszterek tanácsának ülése előtt az elnökségi trió tagjai a tagállamok ifjúságért felelős döntéshozóival és ifjúsági delegáltjaival egy reggeli keretein belül beszélgettek az Európai Ifjúsági Párbeszédről és a “Vote16” kampányról. A munkatársunk részvételével folytatott találkozó következtetései továbbítva lettek a miniszterek tanácsa számára. Réka egy nappal később – ugyancsak Brüsszelben – az European Steering Gro eseményen osztotta meg álláspontját az Európai Ifjúsági Párbeszéd koordinálásához kapcsolódóan.

Munkatársunk érdekképviseleti munkája a spanyolországi Mollinában folytatódott, itt került sor az Európai Ifjúsági Fórum (YF) tisztújító küldöttgyűlésére, ahol a tagszervezetek megválasztották az új elnökséget 2 évre szóló mandátummal. Réka május 19. és 23. között a spanyol fővárosban vett részt a “Madrid Agreement” eseményen, ahol európai ifjúsági tanácsok és civil szervezetek képviselőivel együtt egy klímavédelemmel kapcsolatos workshopon vett részt. A delegáltak megírták a “Madridi Egyezményt”, amellyel elkötelezték magukat, hogy a jövőben aktívan alakítják a közös nemzetközi klímavédelmi párbeszédet, együttműködve a többi résztvevővel. 

Ez is érdekelhet