A csütörtöki napon lehetősége nyílt a tagoknak egymás érdeklődési körével és munkájával megismerkedni, a hangsúly ezen a napon a csapatépítésen és a közös munka módszertanának kidolgozásán volt. Másnap, január 24-én délután tartotta soron következő elnökségi ülését a szervezet. A Tanács elnökének ismertetőjét az elnökségi tagok beszámolója, majd a Felügyelő Bizottság tájékoztatója követte. Szó esett a NIT tavaszi félévre meghirdetett Közéleti Mentorprogramja mellett a Szólj bele! kampány előrehaladásáról, illetve a kutatások eredményéről. Az elnökség közös erővel megtervezte a félév menetét, lefektették a rendezvények, programok időpontját, a szervezési teendők ellátására felelősöket jelöltek ki. A NIT nagy hangsúlyt fektet hazai és EU-s pályázatok írására. Az elnökségi tagok vállalták, hogy munkacsoportjuk közreműködésével mind hazai, mind nemzetközi pályázati lehetőségek terén megmérettetik magukat. Az elnökségi tagok a délután folyamán felosztották egymás között a munkafolyamatokat, meghatározásra került mindenki szakmai profilja, kijelölték azokat a területeket, amikkel mandátumuk lejártáig aktívan foglalkozni fognak.
Szombat délelőtt a fennmaradó kérdések tisztázása után az elnökség „tábort bontott”, és hivatalosan is lezárta első elnökségi elvonulását.