fbpx

Mutasd meg, ami benned van! – Innovációs programsorozatot indít a NIT

Névtelen terv (8)
Októbertől év végéig bezáróan, „TársFest – Mutasd meg!” címmel innovációs szemináriumokat szervezünk társadalmilag felelős egyetemista fiatalok számára.

“Az elmúlt években elvégzett munka lehetővé teszi a Nemzeti Ifjúsági Tanács számára, hogy az alapvető funkciókon és működésen túl egyre több olyan témával kezdjen el foglalkozni, amelyek a fiatalokat érintik. Célunk, hogy egy olyan, több lábból álló innovációs projektet indítsunk el, amely egyszerre ad át tudást a fiataloknak és fejleszti az ifjúsági-civil szektor innovációs szemléletét, valamint az ifjúsági munka online támogatására és a civil szervezetek bevételeinek növelésének az ösztönzésére egyaránt új megközelítéseket kíván behozni. Ezen tevékenységeink közül a most induló képzéssorozat csak az első elem, amelyet újabbak fognak követni a következő hónapokban.” – mesél a legújabb projektünk komplexitásáról Hegedüs Zoltán, NIT elnök.

A tevékenység célja, hogy a fiatalok és az ifjúsági közösségek minél szélesebb köre megismerje az innováció fogalmát, az innovatív gondolkodásban rejlő lehetőségeket és a startup kultúrát. A szemináriumokon olyan társadalmi részvételre kívánjuk ösztökélni a résztvevőket, amely segíti vállalkozókészségük fejlődését, az ifjúsági vállalkozásfejlesztést és akár új, társadalmilag felelős start-up-ok létrejöttét, kifejezetten társadalmi kihívások mentén.

A nonprofit ifjúsági közösségékben aktív fiatalok számára lehetőséget kínálunk a vállalkozói szemlélet mód megismerésére, míg a vállalkozói attitűddel rendelkező fiataloknak a társadalmi felelősség vállalás fontosságát kívánjuk bemutatni. Ennek megfelelően a szemináriumok ösztönözhetik a új partnerségek kialakulását különböző szemléletmóddal rendelkező fiatalok között, mivel az innováció gyakran új együttműködések vagy másutt előforduló ötletek adaptálásán keresztül valósul meg.

A szemináriumok – a járványügyi helyzetre való tekintettel – online formában valósulnak meg. Minden esemény két blokkra külön el: az első részben egy 30-40 perces előadásra, amit egy meghívott vendégelőadó tart a szeminárium adott témájában. Az előadást egy 15-20 perces vezetett Q&A rész követi. A második részben meghívott vendéggel vagy vendégekkel egy maximum 60 perces beszélgetés, élő interjú valósul meg, aktív közönség kérdésekkel.