Available below in English, Ukrainian and French.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács és a Magyar Ifjúsági Konferencia közös adománygyűjtésbe kezdett, hogy az orosz-ukrán konfliktus menekültjeit élelmiszerrel, higiéniai szerekkel, vény nélkül kapható gyógyszerekkel, valamint egyéb hasznos tárgyi felajánlásokkal tudja segíteni.

A jelenlegi helyzetben számos lakhatási, tartózkodási, valamint jogi kérdés merülhet fel a menekültekben, így a Nemzeti Ifjúsági Tanács jogi segítségnyújtásban részesíti a hazájukat elhagyni kényszerülőket.

Dr. Nagy Viktor már korábban volt hasonló kezdeményezése, így szervezetünkkel közösen együttműködve menedékjogi-, valamint idegenrendészeti ügyekben nyújt segítséget díjmentesen azok számára, akiknek a jelenleg felmerülő helyzettel kapcsolatban bármilyen jogi, lakhatási, idegenrendészeti, tartózkodási kérdésekben van szüksége segítségre.

Dr. Nagy Viktor 2008-ban végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karának jogász szakán. 2017-ben – első magyar jogászként – megszerezte a bécsi székhelyű Caritas Österreich által meghirdetett menedékjogi és idegenrendészeti szakjogász végzettséget. Menedékjogi szakügyintézőként dolgozott a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Menekültügyi Igazgatóságán. 2015-től különböző ausztriai segélyszervezetek menekültügyi szakértője. 2016 és 2017 között a Körmendi Befogadó Állomáson látta el az ott elhelyezett menedékkérők jogi képviseletét. 2018-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának megbízott oktatója.

Ennek a kezdeményezésnek kapcsán létrehoztunk egy egyfajta forródrótot, amin keresztül várjuk a felmerülő kérdéseket. Előzetesen szeretnénk mindenkitől türelmet kérni, mert jelenlegi benyomásaink szerint akár több száz e-mail is beérkezhet, de igyekszünk olyan gyorsan lebonyolítani az ügymenetet amennyire erőforrásaink engedik.

E-mail cím/E-mail address: ukraine@ifjusagitanacs.hu


The National Youth Council and the Hungarian Youth Conference have started a fundraising to help refugees from the Russian-Ukrainian conflict, with food, hygiene products, nonprescription medicines and other useful material offerings. In the current situation, refugees may face a number of housing, residency and legal issues, and the National Youth Council provides legal assistance to displaced people.

Dr. Viktor Nagy has already taken a similar initiative, so in cooperation with our organisation he provides free assistance in asylum law and immigration matters to those who need help with any legal, housing, immigration, residence issues related to the current situation.

Dr. Viktor Nagy graduated from the Faculty of Law and Political Science of Pázmány Péter Catholic University in 2008. In 2017, he was the first Hungarian lawyer to obtain the qualification of specialist lawyer in asylum law and aliens’ rights, awarded by Caritas Austria in Vienna. He worked as a specialist asylum lawyer at the Asylum Directorate of the Office of Immigration and Nationality and has been an asylum expert for various Austrian aid organisations since 2015. Between 2016 and 2017, he was the legal representative of asylum seekers at the Körmend Reception Centre.

Since 2018, he has been an adjunct lecturer at the Faculty of Humanities of Pázmány Péter Catholic University. For this initiative, we have set up a hotline for questions. We would like to ask for everyone’s patience in advance, as our current impression is that there could be hundreds of e-mails, but we will try to process them as quickly as our resources allow.

E-mail cím/E-mail address: ukraine@ifjusagitanacs.hu


Національна молодіжна рада Угорщини створює службу безоплатної правової допомоги.

У зв’язку з війною на території сусідньої держави до Угорщини постійно прибувають громадяни України. «Окрім збору коштів та пожертвувань, найбільша молодіжна громадська організація запускає онлайн-сервіс юридичної допомоги з метою надання притулку для тих, хто змушений покинути свою батьківщину» – повідомила Національна молодіжна рада в Національній пресслужбі Угорщини.

Національна молодіжна рада Угорщини разом із Віктором Надєм, уповноваженим викладачем Католицького університету імені Петера Пазмані, надає безоплатну правову допомогу з питань притулку та імміграції тим, хто потребує допомоги щодо житлових та імміграційних питань, або має юридичні труднощі в цій складній ситуації.

E-mail cím/адреса електронної пошти: ukraine@ifjusagitanacs.hu


Le Conseil National de Jeunesse et la Conférence de Jeunesse Hongroise ont commencé une collection de dons ensemble pour soutenir de l’alimentation, des produits higiéniques, des médicaments disponibles sans ordonnance et d’autres offres matériels utiles les réfugiés du conflit entre l’Ukraine et la Russie. Vu que dans la situation présente, les refugiés peuvent se poser de nombreuses questions en matière d’habitation, de séjour et de droit, le Conseil National de Jeunesse fait bénéficier des conseils juridiques ceux qui sont contraints de quitter leur patrie.

Dr. Viktor Nagy avait précédemment eu une initiative pareille ainsi – en coopérant avec notre organisation- il donne un coup de pouce en matière de droit de refugiés et de police étrangère pour ceux qui ont des questions juridiques, d’habitat ou de police étrangère.

Dr. Viktor Nagy a gradué de la Faculté de Droit et de Sciences Politiques de l’Université Péter Pázmány en 2008. En 2017. -en tant que premier juriste- il a obtenu son diplôme de juriste professionnel de droits de réfugiés et de police étrangère mis au concours par Caritas Österreich sis à Vienne. Il a travaillé comme administrateur professionnel de droits de réfugiés chez la Direction des Affaires de Réfugiés de la Ministère d’Immigration et de Citoyenneté. Dès 2015, il est expert en affaires de refugiés chez de diverses organisations de soutien australiennes. Entre 2016 et 2017 il a representé les droits des refugiés placés au centre d’accueil pour demandeurs d’asile de Körmend.

Dès 2018 il est enseignant de la faculté de Lettres de l’Université Catholoque de Péter Pázmány. Concernant cette initiative on a crée un centre d’appel où on attend les questions potentielles. On voudrait demander de la patience de tout le monde en avance car selon nos expériences présentes, il peut nous arriver de recevoir des centaines de mails par jour, mais nous nous efforcons d’effectuer la procédure le plus vite possible en mesure de nos ressources.

E-mail cím/Adresse e-mail: ukraine@ifjusagitanacs.hu

GDPR statement