Sikeresen zárult a Február 21.-22. között megrendezésre kerülő Kárpátaljai Mentálhigiénés Konferencia és Jótékonysági Est, melyen számos neves előadó, oktató és tréner, valamint kerekasztal beszélgetések, workshopok várták az érdeklődőket. Az esemény lehetőséget kínált arra, hogy a kárpátaljai fiatalok, akik már több mint három éve nem láthatták a szülőföldjüket és családtagjaikat, megoszthassák tapasztalataikat és érzéseiket, szakemberek segítségével átbeszéljék azokat és egy erős közösséget formáljanak. Az est végén Jótékonysági koncert és gálaest is megrendezésre került.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács és partnerei –Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete-KMKSZ ISZ, Momentum Doctorandus, Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége-KMDFKSZ és a Kárpátaljai Szövetség azzal a céllal rendezték meg a konferenciát, hogy teret és lehetőséget biztosítsanak a kárpátaljai fiataloknak a nyitott párbeszédre, a támogató közösség kialakítására és kapcsolatteremtésre, a mentális egészség támogatására, valamint a szakszerű segítségnyújtásra.
A rendezvény első napját Kovács Péter a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, valamint Tuba Adrián, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnökségi tagja, a Kárpátaljai Mentálhigiénés Konferencia és Jótékonysági Est főszervezője nyitotta meg. Adrián beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos megőrizni a gyökereket és ragaszkodni Kárpátaljához. Hangsúlyozta, hogy:
“amikor elérkezik a lehetőség a visszatérésre, minél többen éljenek vele, hiszen a szülőföld iránti elkötelezettség és a közösség megerősítése kulcsfontosságú a jövő szempontjából.”
Ezt követően Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója tartott egy előadást a “Milyenek a határon túli magyar fiatalok? Különös tekintettel a lelki, mentális állapotra” témában.
Az estét egy kötetlen csapatépítő zárta, ahol a résztvevők kisebb csoportokban, egy QuizNight játékban mérhették össze a tudásukat, Bence Norbert vezetésével.








A második nap megnyitóján Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára, Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója, Ferenc Viktória, a FIDESZ-KDNP kárpátaljai származású európai parlamenti képviselője, Karpinecz Krisztián, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet elnökségi tagja, Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke, valamint Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke mondott beszédet.
Ezt követően két kerekasztal-beszélgetés várta a rendezvényre érkezőket. Először a “Segítség és gondoskodás: Társadalmi felelősségvállalás az év minden napján” témát boncolgatta Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető helyettese és Kovács Adorján, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke, Kovács Tamás Bence, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnökségi tagja moderálásával. A szünetet követően a “Traumafeldolgozás és beilleszkedés” került terítékre Jankovits Szidónia pszichológus és Kopriva Andrea kárpátaljai szakember körében, dr. Úr Viktor Roland moderálásával.
Az előadások után a látogatók három tematikus workshop közül is választhattak, ahol szakemberek és trénerek segítségével dolgozhatták fel az adott témát: “Hogyan küzdjünk meg a bizonytalanság és elszigeteltség érzéseivel?” – dr. Szobeczkiné dr. Pócsi Orsolya, Miskolci Egyetem tanársegédével, “Mentális egészség hosszú távú megőrzése” – Szőllőssy Enikő, kárpátaljai szakemberrel, “A reziliencia fejlesztése: Hogyan építsünk lelki ellenálló képességet a változások közepette?” – Berta Judit, Mathias Corvinus Collegium trénerével. Végül, a konferencia szakmai részét Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes-államtitkára zárta a “A fiatalok mentális jóléte: a Kormányzat felelőssége és lehetőségei” című előadással.













A konferenciát egy adománygyűjtő gálaest követte, amit Ferkó Emilia és Béres Márk zenés előadással nyitott meg, majd DJ Miklov hajnalig tartó zenés mulatsága zárt.



