Budapest, 2025. június 13. – Elindult a „Mit szólsz hozzá?” elnevezésű országos Ifjúsági
Stratégia Roadshow, mely a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére, a
Nemzeti Ifjúsági Tanács szervezésében valósul meg. A roadshow keretében a fiatalok
elmondhatják a véleményüket a készülő Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról. A folyamathoz
kapcsolódóan ma egy honlap is elindul (mitszolszhozza.info), melyen egy kérdőív
segítségével a fiatalok a jövőjüket érintő kérdésekben véleményt nyilváníthatnak, az első
550 kitöltő pedig napijegyet kaphat egy hazai, nyári fesztiválra!

A kezdeményezés célja, hogy a készülő új Nemzeti Ifjúsági Stratégia valóban a fiatalok
véleményére, tapasztalataira és igényeire épüljön. Ennek érdekében a nyár és az ősz
folyamán legalább 20 helyszínen lesz lehetősége az érdeklődő fiataloknak arra, hogy
szakértőkkel és döntéshozókkal beszélgessenek az őket érintő legfontosabb kérdésekről.

A beszélgetések olyan, a fiatalok jövőjét meghatározó témákat érintenek majd, mint a
tanulás, munkába állás, önálló életkezdés, lakhatás, családalapítás, mentális egészség,
közösségi élet és közéleti szerepvállalás. A kutatások azt mutatják, hogy a magyar fiatalok
többsége Magyarországon szeretne boldogulni, itthon szeretne dolgozni, családot alapítani,
és részt venni a közösség életében – ezen alapul a készülő stratégia is.

A roadshow-val párhuzamosan elindult egy online kérdőív is a mitszolszhozza.info honlapon,
amely bárki számára elérhető. Ennek kitöltésével azok is hozzájárulhatnak az ifjúsági
stratégia formálásához, akik személyesen nem tudnak ott lenni az eseményeken.

A kérdőívet elsőként kitöltő 550 fiatal pedig jegyet kaphat egy hazai, nyári fesztiválra. A
nyereményeket a Kulturális és Innovációs Minisztérium jóvoltából, a Nemzeti Kulturális
Támogatáskezelő közreműködésével juttatják el a szerencsés fiatalokhoz.

A „Mit szólsz hozzá?” kezdeményezés a fiatalok jövőjéről szól. Az ő véleményükre
támaszkodunk abban, hogy milyen intézkedések segítsék őket annak érdekében, hogy
sikerrel fejezzék be tanulmányaikat, megtalálják a hivatásukat, a saját lábukra állva otthont
teremtsenek, aktív részesei legyenek közösségeknek és családot alapítsanak. A cél egy olyan
stratégia, amely nemcsak róluk, hanem velük együtt készül.

A fiatalok sikere a nemzet sikere! Éppen ezért biztatunk minden fiatalt: vegyen részt a
roadshow eseményein vagy töltse ki az online kérdőívet – hiszen most valóban
beleszólhatnak a jövőjük építésének irányába!

A roadshow részletes programja, helyszínei és az online kérdőív hamarosan elérhetők a
kezdeményezés hivatalos weboldalán.

Ez is érdekelhet