Az idei NITxMIK Szabadegyetem immáron 10. alkalommal kerül megrendezésre. Ezúttal a Debreceni Egyetem Campusa adott otthont a rendezvénynek július 2 – 6. között.

Az idei Szabadegyetem 4 fő téma köré épült fel:

  • Társadalmi felelősségvállalás és aktív állampolgárság
  • Digitális ifjúságvédelem és mesterséges intelligencia
  • Nemzeti kisebbségek
  • DIYO Conference

A résztvevők 3 napon keresztül hallgathattak inspiráló kerekasztal-beszélgetéseket a szakma legjobbjaitól, valamint részt vehettek számos edukatív célú workshopon.

A rendezvény mindenki számára “egyénre szabott” volt- minden résztvevő a számára legideálisabb, az érdeklődési körének megfelelő beszélgetést, workshopot választhatta. A széleskörű preferenciák érdekében minden nap több, egymás mellett párhuzamosan futó programokkal készültünk.

NITxMIK Szabadegyetem – 1. nap

A Szabadegyetem első napja a beköltözésről és az ismerkedésről szólt. Az este egy közös programon, a KOLIMPIÁN vehettek részt a fiatalok, ahol különféle játékos feladatokon keresztül ismerhették és ismerhettük meg egymást. Az estét egy laza zenés est zárta DJ Etic jóvoltából.

NITxMIK Szabadegyetem – 2. nap

A NITxMIK Szabadegyetemet Nagy-Vargha Zsófia a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára, dr. Puskás István a Debrecen megyei jogú város alpolgármestere, Kovács Péter a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke és Turi Ádám – Magyar ifjúsági Konferencia elnöke nyitotta meg.

Ezt követően a fiatalok 2 idősávban az alábbi KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉSEK hallgathatták meg:

  • Nők a politikában
    • Pósánné Rácz Annamária – Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Szilágyi Edina – DMJV önkormányzati képviselő, Biró Rozália – erdélyi magyar közgazdász, politikus; moderátor: Bak Veronika
  • Mentális jóllét a digitális korban
    • Váczi Dorka – One Magyarország Zrt.  Oktatási projektvezető, Nagy-Vargha Zsófia – Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkár, Dr. Somogyi Ákos – NMHH Gyermekvédelmi Főosztály főosztályvezető, Katona Fanni – Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat projekt koordinátor; Moderátor: dr. Gaskóné Nagy Erika – Digitális gyermekvédelmi szakértő, kompetenciafejlesztő tréner
  • Generációváltás és képviseleti sokszínűség a Kárpát-medencében
    • Fejsztámer Róbert – Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának tagja, Pálinkás Éva – Somorja város képviselője, Magyar Szövetség, Sánta János – önkormányzati képviselő DMJV; Moderátor: Tuba Adrián 
  • Aktív állampolgárként sportolni
    • Kerekes Gréta – Magyar gátfutó, olimpikon, Losonczi Dávid – Világ- és Európa-bajnok birkózó; Moderátor: Szabó László – Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
  • MI lesz holnap?! Hogyan alakítja át életünket a mesterséges intelligencia?
    • Katona Gergő – Óbudai Egyetem doktorandusz, Dr. Vajda Viktor – Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. operatív ügyvezető-helyettes, Bor Olivér – Ernst & Young Consulting Ltd. kiberbiztonsági és kommunikációs szakértő, Fóris Alexandra – Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH); Moderátor: Simon Péter – Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnök

A kerekasztal-beszélgetéseket gyakorlati WORKSHOPOK követték, amiknek a második etapja a délután folyamán folytatódtak. 

Társadalmi felelősségvállalás és aktív állampolgárság workshopjai

  • Beszélgetés Nagy-Vargha Zsófiával
  • Hallasd a hangod! – A helyi ifjúsági részvétel kérdései – Váczi Dorka
  • Ismerd fel! Vizsgáld meg! Akciózz! – Galambos Attila
  • Játékban a jövőd – Lépj egyet előre az aktív állampolgárság felé – Faragó Dóra
  • Alakítsd a világod!-Csapatban az erő, rendszerben a siker – Kocsis Petronella
  • Nemzetközi ifjúsági munka lehetőségei – Kósa András Csaba
  • Te vállalnád? – Társadalmi felelősségvállalás és aktív állampolgárság – Antal Ágnes
  • Civilek a pályán – Papp Zoltán
  • Társadalmi puzzle-Te vagy a hiányzó darab – Szénási Edina

Digitális ifjúságvédelem és mesterséges intelligencia workshopjai

  • Szövegtől a hangon át a videóig – A mesterséges intelligencia által vezérelt szintetikus hang- és videó technológiák lehetőségei és kockázatai – Dr. Lázár-Lőrincz Beáta
  • Digitális felelősség: te döntesz! – Bőjte Zsófia
  • A digitális tudatosság, mint a jövő generációk túlélési készsége az MI korában  – Te melyik forgatókönyvben hiszel? – Raffay Veronika
  • Én a veszély! A radikalizmus és a radikalizáció. – Kiss Gábor

A mozgalmas napot egy közös reflexiós beszélgetéssel zártuk. Az estét SIDE EVENT programok, valamint egy éjjelig tartó zenés est zárt DJ Erjesztő és terjesztővel. A Side Eventek során az alábbi szervezetek által nyújtott programokon vehettek részt a fiatalok:

  • “Szólj be a papnak”
  • Pesti Fiatalokért Egyesület
  • Köz-Pont Ifjúsági Egyesület
  • Marthos o.z
  • Te Vagy Önmagad Legjobb Verziója Egyesület
  • ISZOSZ
  • Hóvár Egyesület

NITxMIK Szabadegyetem – 3. nap

Az utolsó napot egy KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS, a

  • Mesterséges intelligencia első kézből – Merre tart az MI hazánkban?
    • Volosinovszki Bence – AI Economic Analystal, Gaskóné Nagy Erika – digitális gyermekvédelmi szakértő, kompetenciafejlesztő tréner moderálásában,

valamint az IFJÚSÁGI PÁRBESZÉD nyitotta meg, ahol a fiatalok

  • dr. Puskás Istvánnal – Debrecen megyei jogú város alpolgármesterével,
  • Borvendég Zsuzsannával – a Mi Hazánk Európai Parlamenti képviselőjével
  • Pósán Lászlóval – a FIDESZ-KDNP Országgyűlési képviselőjével,
  • Varga Andrással – DMJV önkormányzati képviselőjével

ülhettek le egy asztalhoz és tehették fel személyesen is a kérdéseiket.

A délutánt WORKSHOPOK töltötték meg, ahol az alábbi tréningek közül választhattak a fiatalok:

Társadalmi felelősségvállalás és aktív állampolgárság workshopjai

  • Ébreszd fel a benned rejlő aktív állampolgárt! Sövegjártó Virág
  • Civilek a pályán – Papp Zoltán
  • Alakítsd a világod!-Csapatban az erő, rendszerben a siker – Kocsis Petronella
  • Hogyan érdemes startupot alapítani? – Kiss Ákos
  • Nemzetközi ifjúsági munka lehetőségei – Kósa András Csaba
  • Társadalmi puzzle-Te vagy a hiányzó darab – Szénási Edina
  • Fiatalok tere és lehetősége, avagy önkéntesség hazai és nemzetközi lehetőségei, diákönkormányzatiság – Bálega János

Digitális ifjúságvédelem és mesterséges intelligencia workshopjai

  • Mentálhigiéné szerepe  a digitális korban – Dr. Bernschütz Mária
  • Fake – Lajtos Ádám

A szakmai részt az IFJÚSÁGI PÁRBESZÉD+ zárt, ahol a fiataloknak egy közvetlen beszélgetés keretei között volt lehetőségük feltenni az őket leginkább mozgató kérdéseket személyesen, Varga-Bajusz Veronikának a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral esemény zárt, ahol a fiatalok egy közvetlen beszélgetés kereteiben.

Ezzel párhuzamosan egy CIVIL FALU is várta a fiatalokat, ahol a

  • Játszótér Közhasznú Alapítvány
  • Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség
  • Köz-Pont Ifjúsági Egyesület
  • Te vagy Önmagad Legjobb Verziója Egyesület

által hozott programokon vehettek részt.

A NITxMIK Szabadegyetem végül egy közös BORKÓSTOLÓ , majd egy éjjelig tartó bulival zárult a Parton Tali-val.

NITxMIK Szabadegyetem – DIYO Conference

Az idei NITxMIK Szabadegyetem egyik különlegessége volt a DIYO Conference -Stronger Together, amely során a nemzetközi résztvevők nem formális tanulási módszerekkel mélyíthették el ismereteiket a fiatalok részvételéről, fejleszthették erőforrás-mobilizációs és szervezési készségeiket, valamint megismerhették az EU ifjúsági párbeszéd által kínált lehetőségeket. 

A szeminárium célja a fiatalokat képviselő civil társadalmi szervezetek megerősítése az inkluzív érdekképviselet és a fenntartható működés terén.

A programban 30 fiatal vehetett részt az Erasmus+ ifjúsági program országai közül, akik a NITxMIK Szabadegyetem alatt számos programban, előadáson és workshopon vehettek részt.

NITxMIK Szabadegyetem – Képek

A 10. NITxMIK Szabadegyetemen készült képeket az alábbi Drive linken keresztül tekintheted meg:

https://drive.google.com/drive/folders/1iJLFvO20psiBzqQwGHoXWVnMvXZFgExX?usp=sharing

Ez is érdekelhet