A Nemzeti Ifjúsági Tanács képviselőiként az elmúlt időszakban több szakmai egyeztetést folytattunk az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium szakképzésért, felnőttkori tanulásért és ifjúságpolitikáért felelős államtitkárságával. Fontosnak tartjuk, hogy létrejött ez a találkozó, és továbbra is készek vagyunk a szakmai párbeszédre, az egyeztetés pedig a munka kezdetét jelenti. Eredményről azonban akkor beszélhetünk, ha a felvetéseket konkrét döntések, vállalások, felelősök és határidők követik.
A találkozó egyik alapvető kérdése az volt, miért tartjuk szükségesnek, hogy az ifjúságpolitika önálló szakpolitikai súllyal jelenjen meg a kormányzati struktúrában – az ezt övező mítoszokat szeretnénk lebontani és itt is kihangsúlyozni.
„A fiatalok ügye alapvetően oktatási kérdés.”
Az oktatás valóban meghatározó része a fiatalok életének, de a fiatalok nem kizárólag tanulók és hallgatók. Az ifjúságügy érinti az oktatásból a munka világába való átlépést, az önálló lakhatás megteremtését, a megélhetési biztonság kialakítását, a testi és mentális egészség megőrzését, a közösségi kapcsolatok kiépítését és a társadalmi, közéleti részvétel lehetőségének megteremtését.
Ezek közül egyik sem kezelhető kizárólag oktatáspolitikai eszközökkel. Az Eurostat adatai szerint 2025-ben a magyarországi 15-29 évesek 10,6 százaléka nem dolgozott és sem oktatásban, sem képzésben nem vett részt. Ők a NEET fiatalok. Magyarországon nagyságrendileg 160 ezer fiatalt jelent. Őket értelemszerűen nem éri el önmagában az, hogy az állam pénzt fordít az oktatási intézmények működésére. De azoknak a problémáit sem feltétlenül oldja meg, akik jelen vannak az oktatásban, közben viszont lakhatási nehézségekkel, mentális problémákkal, bizonytalan jövőképpel vagy az érdekeik képviseletének hiányával küzdenek.
„Az állam így is nagyon sokat költ a fiatalokra.”
Lehetséges, hogy jelentős összegek jutnak olyan területekre, amelyeknek fiatalok is a kedvezményezettjei. Önmagában azonban egy kiadás nagysága még nem mutatja meg, hogy létezik-e összehangolt ifjúságpolitika. Az oktatásra, foglalkoztatásra, lakhatásra vagy mentális egészségre fordított pénzek attól válnak egy tudatos ifjúságpolitika részévé, ha világos célok kapcsolódnak hozzájuk, pontosan látható, hogy a fiatalok mely csoportjait érik el, mérhető a hatásuk és van olyan szereplő, aki az eredményekért politikai és szakmai felelősséget visel.
Ezért a „mennyit költünk?” kérdés mellett legalább ilyen fontos megkérdezni, hogy kikhez jutnak el ezek a források, milyen problémára adnak választ, mit változtatnak a fiatalok életében és, hogy ki követi nyomon az eredményeket.
A fiatal korosztályokat érintő állami kiadások összessége nem azonos az ifjúságpolitikával. Az egyik azt mutatja meg, mire költ az állam. A másik azt, hogy van-e koherens elképzelése arról, hogyan támogatja a fiatalok önállósodását, biztonságát és társadalmi részvételét.
„Ha külön ifjúságpolitikára van szükség, akkor külön idősügyre is szükség lenne.”
Ez valójában nem ellenérv, hanem egy másik legitim szakpolitikai felvetés. Az idősek és a fiatalok ügye nem egymás versenytársa. Mindkét életszakaszhoz sajátos élethelyzetek, kockázatok és hozzáférési akadályok kapcsolódnak, amelyek indokolhatják az önálló szakpolitikai figyelmet. Ráadásul az idősügy jelenleg is név szerint, a szociális és családüggyel közös államtitkári felelősségként jelenik meg a kormányzati struktúrában.
Az, hogy egy másik társadalmi csoport esetében is szükség lehet erősebb képviseletre, semmilyen módon nem cáfolja az ifjúságpolitika önálló súlyának szükségességét.
„Az önálló ifjúságpolitika csak újabb bürokráciát jelentene.”
A jelenlegi minisztériumi struktúrában létezik Ifjúságpolitikáért és Önkéntességért Felelős Főosztály. Ezt fontos elismerni. A kérdés tehát nem az, hogy szerepel-e valahol az „ifjúságpolitika” szó a szervezeti ábrán.
A valódi kérdés az, hogy rendelkezik-e a terület kizárólagos felsővezetői felelőssel, megfelelő stratégiai és végrehajtási kapacitással, átlátható forrásokkal és számonkérhető célokkal. Jelenleg az ifjúságpolitika felsővezetői felelőssége a szakképzéssel és a felnőttkori tanulással közös portfólióban jelenik meg.
Ez nem személyi kritika. Nem az államtitkárságon dolgozók szakmai munkáját vagy elkötelezettségét minősítjük. Arról beszélünk, hogy egy terület szervezeti elhelyezkedése meghatározza annak politikai súlyát, érdekérvényesítő képességét, erőforrásait és elszámoltathatóságát.
Az önálló ifjúságpolitika nem feltétlenül több hivatalt és több bürokráciát jelent. Világos felelősséget jelent: legyen valaki, akinek elsődleges feladata a fiatalokat érintő ügyek képviselete és a különböző szakpolitikai területek összehangolása.
„A fiatalok ügye minden minisztérium feladata, ezért nincs szükség külön felelősre.”
Éppen azért van szükség koordináló felelősre, mert a fiatalok életét egyszerre alakítja az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás, az egészségügy, a szociálpolitika, a közlekedés, a digitalizáció és a helyi közösségek állapota.
Az Európai Unió ifjúsági stratégiája is kettős megközelítést javasol: a fiatalok szempontjait minden releváns szakpolitikában érvényesíteni kell, emellett pedig szükség van kifejezetten az ifjúsági területre irányuló intézkedésekre is.
A horizontális jelleg tehát nem érv az önálló felelősség ellen. Éppen ellenkezőleg: minél több szakpolitikai területet kell összekapcsolni, annál fontosabb, hogy legyen, aki ezt koordinálja. Ami mindenki feladata, világos felelősségi kör nélkül könnyen senki feladatává válik.
A fentiek okán a Nemzeti Ifjúsági Tanács 4 pontos kiáltványban követel önálló szakpolitikai súlyt az ifjúságügynek:
- Dedikált felsővezetői felelősség: Az ifjúságügynek önálló, legalább államtitkári szintű, kizárólagos felelőssel kell rendelkeznie a kormányzatban, mivel az nem szűkíthető le az oktatásra, és horizontális koordinációt igényel a lakhatás, foglalkoztatás, mentális egészség, valamint a társadalmi részvétel területein.
- Naprakész, mérhető és nyilvános Ifjúsági Stratégia: Szükség van egy Országgyűlés által elfogadott, számonkérhető célokat és végrehajtási kapacitást tartalmazó stratégiára, amely érdemi válaszokat ad többek között a 160 ezer oktatásban és munkaerőpiacon kívülrekedő (NEET) fiatalok, vagy a lakhatási krízissel küzdő egyetemisták problémáira. A stratégia uniós minimum, a hazai 2024-ben járt le.
- Átlátható, elkülönített ifjúságpolitikai források: A fiatalokra fordított állami kiadásokat pontosan követhető, célzott és nyilvánosan mérhető hatású forrásként kell kezelni. Garancia kell a források eljuttatására a valóban rászoruló csoportokhoz.
- Kötelező ifjúsági hatásvizsgálat: A jelentősebb kormányzati döntések meghozatala előtt kötelezően fel kell mérni azok fiatal generációkra gyakorolt várható hatásait, biztosítva a korosztály tényleges bevonását és érdemi érdekképviseletét a döntéshozatalban.
A párbeszéd eszköz, az eredmény az, ha a fiatalok mindennapi helyzete kézzelfoghatóan javul. Az ifjúságpolitika pedig nem az oktatáspolitika lábjegyzete.
