Mikor lehetőséget kaptam arra, hogy legyek én “A Hét önkéntese rovat” következő szereplője, valamint pár mondatban foglaljam össze miként és hogyan jött az életemben az önkénteskedés kissé nehezen jöttek a mondatok és a gondolatok. Egyrészt végig kellett gondolnom mit is jelent nekem a NIT, a közössége, és azok az értékek, amit a szervezet is képvisel. Annak ellenére is, hogy  hogy már több NIT-es eseményen megfordultam legyen szó akár a Közösségképzőről, a Szabadegyetemről, vagy akár helyi programokról a strukturált párbeszéd témaköreiben még sosem gondoltam bele, hogy mit jelent számomra, hogy egy ilyen közösség része lehetek. 

Be kell vallanom, hogy az önkéntesség a mindennapjaim része. Aki már önkénteskedett az tudja, hogy ez csak úgy beszippantja az embert és nem tud egyszerre csak egy dologra fókuszálni, kiszállni meg végképp nincs esély. Szüleim úgy neveltek, hogy mindig segítsek, ahol tudok. Azt hiszem talán így kezdődött az egész gimnazista koromban. Aztán egyetemi éveim alatt a Kutatók éjszakája, a FEKOSZ és DEXPO önkéntes csapatát erősítettem. Egy idő után már éreztem lehet több is van ebben és kicsit mélyebbre ástam.
Előbb a kollégium kulturális estjeit szerveztem más lelkes kollégistákkal együtt, majd mire észbe kaptam a barátaimmal már egy ifjúsági kezdeményezésen keresztül ösztönöztük a kortársainkat az aktív szerepvállalásra, illetve népszerűsítettük az önkéntes tevékenység fontosságát.

Azt hiszem a FiFi (Fiatalok a Fiatalokért) az én szívem csücske. Jó érzéssel tölt el, hogy tudtunk valami maradandót alkotni és sok fiatalban erősítettük azt az üzenetet, hogy önkénteskedni igenis menő, jó dolog és fontos. Nagyon sokat köszönhetek azoknak a szervezeteknek, kezdeményezéseknek és közösségeknek, akiknél önkéntesként tehettem a közösségért. Értékes és érdekes embereket ismerhettem meg és sokukkal barátságot is köthettem.

Úgy gondolom meghatározó része volt a tanári személyiségem fejlődésének az önkéntes tevékenységem. Hiszen ez úgymond egy életforma, melynek alapja, hogy nyitott vagy nem csak az emberekre, hanem a világra is. Igyekszem a diákjaimat is erre a fajta nyitottságra ösztönözni.

Vallom, hogy sokat tanulhatunk egymástól és nincs erősebb egy lelkes önkéntes csapatnál. Ha ez egy YouTube videó lenne most mondanám azt, hogy ne felejts el likeolni a videót és feliratkozni a csatornámra. Így inkább azt tanácsolom, hogy nézz utána hol lehetsz Te az új lelkes önkéntes!

 

Ez is érdekelhet