Sikeresen zártuk az idei Roma Ifjúsági Konferenciát, amit immáron negyedik alkalommal rendeztek meg a Budapesti Európai Ifjúsági Központban. A rendezvény az Európa Tanács megbízásából a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a Phiren Amenca szervezésében került megrendezésre.

A konferencia a magyarországi roma nők és lányok egyenlőségének, valamint jogaikhoz való hozzáférhetőségének előmozdítása érdekében jött létre. A konferencia során az ezekben érdekelt és elkötelezett magyarországi érdekeltekkel konzultáltak a Miniszteri Bizottság CM/Rec(2024)1 számú, a roma nők és lányok egyenlőségéről szóló, a tagállamokhoz intézett ajánlása, valamint a Miniszteri Bizottság CM/Rec(2023)4 számú, a roma fiatalok részvételéről szóló, a tagállamokhoz intézett ajánlása által nemrégiben elfogadott keretet.

A Roma Ifjúsági Konferenciát Molnár Bálint, az Európa Tanács Budapesti Európai Ifjúsági Központ igazgatója, Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, Kovács Dezdemóna, a Phiren Amenca elnökségi tagja, valamint Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A konferencia szakmai részére való átvezetést a Romano Glaszo- Emberi Hang Művészeti Csoport zenei aláfestéssel vezette át.

A rendezvényen közel 80-an vettek részt -köztük számos roma és nem roma fiatal, kormányzati és helyi képviselő, szakértő, civil szervezet és aktivista-, akik a délelőtt folyamán 6 különböző tematikájú World Café közül választhattak. Ezek az eszmecserék nemcsak tartalmas párbeszédre adtak lehetőséget, hanem gondolatébresztőként is szolgáltak a délutáni programokhoz.

  1. Hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz és egészségügyi prevenció
  2. Mentális egészség
  3. Reprodukciós jogok
  4. Családon belüli erőszak
  5. Cigányellenesség: a roma nők és lányok ellen
  6. Részvétel és képviselet 

Az ebédszünet után a résztvevők munkacsoportokba szerveződve dolgoztak ki ajánlásokat a döntéshozói oldal képviselőivel, az alábbi témákat feldolgozva:

  1. Roma ifjúsági szervezetek
  2. Ifjúsági szervezetek
  3. Nemzeti intézmények
  4. Helyi hatóságok 
  5. Egészségügyi döntéshozók

A Roma Ifjúsági Konferencia végül a munkacsoportok eredményeinek bemutatásával és megbeszélésével zárult, amit a Romano Glaszo- Emberi Hang Művészeti Csoport zenei elődása zárt.

Ezúton is köszönjük mindenkinek aki részt vett az idei Roma Ifjúsági Konferencián és ezzel hozzájárult a magyarországi roma nők és lányok jogaihoz való hozzáférhetőség elősegítéséhez.

Továbbá külön köszönjük DotiDraws munkáját is, aki a konferencia teljes ideje alatt élő-illusztrációval örökítette meg a pillanatokat, valamint Budavári-Nagy Zsoltnak -Budavári Kreatív-, aki a fényképezőgépe lencséje mögül követte végig az eseményt!

Ez is érdekelhet