Az Ifjúsági Párbeszéd célja, hogy a fiatalok közvetlenül találkozhassanak azokkal, akik formálják Magyarország jelen közéleti ügyeit: politikusokkal, közéleti szereplőkkel, döntéshozókkal. A rendezvény a tavalyi NIT x MIK Szabadegyetem egyik legnépszerűbb eseménye volt, aminek idén a B29 Ifjúsági Közösségi tér adott otthont, március 17-én, Újbuda Önkormányzatának támogatásával.

A rendezvényt Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke nyitotta meg, amit Gyorgyovich Miklós a Századvég Társadalmi folyamatok és Média Kutatóintézet szakmai vezetője plenáris előadása követte a Fiatalok és önkormányzatok: részvételiség, lehetőségek és kihívások témában.

Az előadás során egy gyors kérdőívre is sor került, amely első része a Fiatalok politikai részvételét és attitűdjét vizsgálta. Ebből kiderült, hogy:

  • a résztvevők csupán kis százaléka gondolja úgy, a fiatalok érdektelenek a politika iránt, viszont
  • nagy egyetértés volt abban, hogy a fiatalok úgy érzi, hogy a közéleti aktivitásuknak nincsen hatása.

Ugyancsak nagy százalékban mutatkozott meg az egyetértés, hogy:

  • a politikai táborok közötti éles megosztottság visszatartja a fiatalokat a közéleti részvételtől, valamint, hogy
  • gyakran felszínes a fiatalok digitális aktivizmusa.

Második körben a Fiatalok és az önkormányzatok kapcsolatát járták körbe, amelyben magasan kimutatkozott, hogy a résztvevők szerint:

  • az önkormányzatoknak kötelezővé kellene tenniük a fiatalok bevonását a döntéshoztalba, valamint, hogy
  • a fiatalok önkormányzati szerepvállalása megnőne, ha közvetlenebb kommunikációs csatornákat biztosítanak számukra.

FORGÓSZÍNPADOS ASZTAL-BESZÉLGETÉSEK

Az esemény következő része egyedi forgószínpad-jelleggel valósult meg: a fiatalok 4 csoportba rendeződve, moderált körülmények között beszélgethettek a meghívott vendégekkel: Barabás Richárddal, Nagy-Vargha Zsófiával, Orosz Annával és Szilágyi Annával.

Egy asztalnál 20 perc állt rendelkezésükre a résztvevőknek, majd asztalt cseréltek.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára mesélt a már megvalósult és megvalósuló pályázatokról, rendelkezésekről, mint például az egyetemi ösztöndíjak emelkedéséről és a közoktatásban végzős hallgatók jogosítványának megszerzésének bevezetésre került támogatásáról.

A fiatalok részéről többször is megfogalmazódtak olyan kérdések, melyek arra irányultak, hogy:

  • hogyan tervezik bevonni egyre inkább a fiatalokat a közéleti politikába,
  • milyen módszerekkel próbálják a fiatalokat elérni,
  • milyen közösségi terek állnak rendelkezésre a fiatalok számára, illetve
  • milyen lehetőségek vannak az ifjúsági közösségi szerepvállalásra, önkéntességre?

Szilágyi Annánál, aki a Podmaniczky Mozgalom képviselője a Fővárosi Közgyűlésben, valamint az Emberi Erőforrások Bizottságának alelnöke, 3 fő téma mutatkozott meg a beszélgetések során:

  • Gyakran visszatérő elem volt, hogy a fiatalok úgy érzik, hogy nem hallják őket, hogy nem jut meghallgatásra a szükségletük, így ismerősi köreikben sokan nem is próbálkoznak már, sőt vannak, akik teljesen elzárkóznak a politikai élettől. A mostani Z generációban aggodalmak merültek fel az Alfa generációt érintő állandó és számottevő inger káros hatásaival kapcsolatban, amik várhatóan hatással lesznek a jövőbeni munkavégzésükre, a közéleti aktivitásukra és a digitális világgal való kapcsolatukra. Szilágyi Anna kifejtette a meglátását az oktatás kérdéskörével egyetemben, miszerint a telefonok tiltása nem megfelelő módszer a gyerekek nevelésére, hanem sokkal nagyobb szükség lenne egy átfogó digitális szemléletformáló oktatásra.
  • A másik jelentős téma a budapesti tömegközlekedés fejlesztései voltak. A közlekedés felépítését tekintve a piramis csúcsán a gyalogosok állnak: ez a legfenntarthatóbb és legkörnyezetbarátabb közlekedési forma -a biciklizés mellett-, így számos törekvés van, a belváros biztonságosabbá és akadálymentessé tétele felé.
  • Ugyan nem kizárólagosan ifjúsági téma, azonban őket is jelentősen érinti a mentális higiénia, valamint a mentális betegségek. A beszélgetés során az a konklúzió fogalmazódott meg, hogy a mentális problémák, nehézségek felvállalásának nem szabad tabuként jelen lennie a társadalmi párbeszédben, hanem sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani ezek kezelésére és az ezekről való beszélgetésekre.

Orosz Anna, a Momemtum Mozgalom XI. kerületi országgyűlési képviselője kiemelte, hogy egyre fontosabb és jelentősebb a fiatalok aktív bevonása a közéletbe és a politikai döntéshozatalba. Szorgalmazza azokat az intézkedéseket, melyek növelik az érdekérvényesítési lehetőségeiket, valamint azokat a lehetőségeket, melyek elősegítik, hogy a jelentőségteljesebb bevonásukat a döntéshozatalba.

Többször is felmerült a jelenlegi oktatás kérdése, valamint az oktatási rendszer refomjának szükségessége, amely kapcsolatban áll a fiatalok elvándorlásának helyzetével is.

A beszélgetések során számos kérdés érkezett a fiatalok részéről a 2026-os választásokkal, egy esetleges kormányváltás esélyeiről és annak kimenetelével kapcsolatban, amelyekről Orosz Anna készségesen és nyitottan mondta el a véleményét és meglátását.

Barabás Richárdnál, aki a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke, valamint fővárosi frakcióvezetője, a fiatalokat különösen érdekelte az eltérő karrierutak közötti mozgás lehetősége, valamint személyes karrierváltásának az oka. Ezzel kapcsolatban Barabás Richárd kifejtette, hogy ahogyan napjainkban is, úgy a korábbi években is, a színészi pályafutása alatt a művészi világ gyakran megszenvedte a politikai döntéshozatalt és az éppen aktuális politikai nézeteket. Ennek révén kezdett el maga is politikai pályán tevékenykedni, hogy személyesen tegyen a változásért.

A beszélgetések során felmerült a város politikán belül Rákosrendező sorsa, az azt övező kérdések és az eltérő politikai nézetek hatása a területi fejlesztésekre. A kérdésekre adott válaszban egy közel harmincéves tárlatot is nagyvonalakban felvázolt a politikus.

Ugyancsak felmerült a 2026-os választások várható kimeneteli eredménye, valamint a közéleti politikát meghatározó nézetek változások

MIÉRT ÉRI MEG ELJÖNNI AZ IFJÚSÁGI PÁRBESZÉDRE?

A rendezvény nem egy kötött, egyoldalú “beszélgetésként” valósul meg, hanem egy szabad és nyitott kérdezz-felelek felállásként: a fiatalok moderált körülmények között kötetlenül tehetik fel a kérdéseiket és hozhatják fel az őket érintő témákat az egész este során.

Az esemény egy nyitott és őszinte légkörben valósul meg, ahol minden asztalnál interaktív és inspiráló beszélgetések folynak.

A meghívott vendégeink minden évben, így idén is örömmel és kivétel nélkül adtak választ a fiatalok kérdéseire: jó látni a számukra, hogy mennyi fiatal érdekelt a közéleti politikában és mennyien szeretnének aktívan részt venni a közélet és az ifjúság kérdéseinek a megvitatásában. A fiatalok részéről a magas kérdezési hajlandóság, az érdeklődési körök és a kérdések sokszínűsége, valamint a politikusok nyitottsága élvezetes és motiváló beszélgetést eredményez, teret és lehetőséget adva új gondolatok, igények és szükségletek megvitatására.

Ez is érdekelhet